A történelem folyamán ékszerek nemcsak a nagyobb értéket képviselő, jómódot szimbolizáló, drágakövekkel díszített nemesfémekből készültek, hanem különböző kevésbé nemes anyagokból is, mint például bronz, réz, ólom, üveg, zománc, korall, fa és csont darabkákból, amiket férfiak és nők egyaránt viseltek már a történelem előtti időktől kezdve a test különböző és néha meglepő részein.
Az ősidők ékszereiről régészeti leletek jelentős mennyisége tanúskodik. Az ókori egyiptomiak legkedveltebb ékszerei kövekkel díszített, leginkább aranyból készült pecsétgyűrűk, felkar- és fejdíszek, nyakékek és karkötők voltak. A temetkezési helyeken talált leletek jelentős információt hordoznak az ókori ékszerkészítés történetéről. Ezek közül is a legjelentősebb Tutanhamon sírja, amiből az egyiptomi művészet felbecsülhetetlen értékű remekműveinek tömkelege került elő Howard Carter ásatásai során.
A régészek nagy mennyiségű, Kr.e. több ezer éves arany és ezüst ékszereket tártak fel a mezopotámiai és perzsiai temetkezési helyeken is. Az egyiptomi művészettel nagy mértékű hasonlóságot mutató stílus és formavilág tagadhatatlan bizonyítékát jelzi a különböző népek közötti kereskedelemnek a világ ezen részein.
Ugyanebben az időben i.e. 400-ig a görög és római ékszerek, a vékony lemezből formált levél és egyéb motívumokkal díszített gyűrűk, fülbevalók, valamint láncokkal és vékony huzalokkal készített nyakékek is ezt a tény támasztják alá.
A későbbi időkben egyre népszerűbbek voltak a görögöknél és rómaiaknál a préselt és zománccal díszített kitűzők és karkötők, valamint az arany érmékből álló nyakláncok, a korall és kagyló kámeák. Az etruszkok idejében, i.e. 700-500, az ékszerek nagy része a Fölközi-tenger kereskedelméből származott, ezek közül is a legkeresettebbek a préseléssel készített darabok voltak, amit később az etruszk kézművesek magas fokra fejlesztettek.
A középkor idején az ékszerek megjelenésében továbbra is a római hagyományok érvényesültek némi területi eltéréssel. Gyakorta foglaltak hasított, színes drágaköveket, legfőképpen gránátot a nemes- és egyéb fémekből készült darabokba. A zománcok, állati motívumok és a rekeszzománcozás hagyománya ismét kezdtek megjelenni Európa különböző területein. A vallási motívumokat ábrázoló kitűzők, medálok, különösen a drágakövekkel, zománccal és gyöngyökkel díszített keresztek voltak a legnépszerűbb ékszerfajtái ennek az időszaknak.
A Reneszánsz korában, a 15-17. században, az ékszer jelentős fejlődésnek indult és a divatos öltözködés egyik legfontosabb elemévé vált. A formaalkotásban ismét megjelentek az ókori építészet motívumai. A különböző formájú zománcok, gyöngyök és drágakövek egyre fontosabb szerepet kaptak az ékszerdivatban.
A 17-18. században a gyémánt ékszerek közkedveltté válásával az ékszerek egyre inkább változó tendenciája kezdett mutatkozni a divatban. A gyémántok népszerűsége egyre nőtt a forradalmian új kőfoglalási technikának, a karmos foglalatnak köszönhetően, ami megsokszorozza a gyémánt ragyogását. Ugyanakkor a nemesfémekkel együtt más fémeket is használtak ékszerkészítéshez: bronz, öntött vas, réz. A drágakövek és a többszínű arany berakások, valamint a préselés és a vésett mintázatok egyre gyakoribbá váltak a tömegtermelésben. A fejdíszt, gyűrűt, fülbevalót, nyakláncot, medált összefoglaló ékszer szettek a nők megjelenésének fontos részévé váltak.
A 19. sz. végén az ékszerekkel díszített kiegészítők, használati tárgyak olyannyira népszerűek voltak, hogy a gyöngyházzal berakott és zománcozott ékszeres ládikák, tubákos szelencék, parfümös üvegek, óratokok, fodrászkellékek (fésűk, tükrök, kefék, ollók) készítése olyan nagyhírű európai művészek nevéhez fűződik, mint pl. Carl Fabergé.
A 20. sz. elejét az ékszerkészítés egy új korszakaként jellemezhetjük. René Lalique, a francia üveg- és ékszertervező tökéletesítette az "art nouveau", a 19. sz. végének szecessziós művészeti irányzatát, ami eredetileg Louis Comfort Tiffany nevéhez fűződik. René Lalique nagyszerű, természeti témákat idéző, drágakövekkel, zománccal, vésett elefántcsonttal, színes üveggel készített alkotásait a világ számos múzeumában csodálhatjuk. Ugyanakkor a legkorszerűbb technikával készült ezüst ékszerek és használati tárgyak jelentek meg szerte Európában és az Egyesült Államokban. Franciaországban, a 20-as években az Art Deco, egy másik népszerű irányzat hódított, ami nem csak az ékszerek formáiban, hanem a díszítő művészetek más ágazataiban is megtestesült.
Az első világháború után az új technológiai fejlesztések nagymértékben megkönnyítették a platina és a palládium gyémántok foglalataként való alkalmazását. Ezenkívül az új öntési technikák valamint a korszerű gépesítés elterjedésével a legkülönbözőbb mintájú, formájú és stílusú ékszerek egyre nagyobb mértékű termelése vált lehetővé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése